Sajópetri története

Sajópetri 1562 lelkes község Borsod - Abaúj - Zemplén megyében, a Sajó folyó jobb partján fekszik, Miskolctól 15 kilométerre délkeletre.

Első írásos említése az 1221-es Váradi Regestrumban található. Itt kelt át a Sajón 1241-ben a Muhi felé tartó tatár sereg. A török időkben Eger eleste után elnéptelenedett. A XVIII. sz. elején görög katolikus ruszinok települtek ide. Barokk stílusú templomukat 1781-ben szentelték fel. A római katolikus templom 1994-ben épült, tervezője Bodonyi Csaba Ybl és Széchenyi díjas építész. Itt helyezték el Mindszenty József bíboros szobrát.

A község évtizedeken át Sajóláddal Közös Községi Tanácsot alkotott. Az 1989-es rendszerváltás után vált önállóvá és ekkor indult el fejlődése igazán. Közművei teljesen kiépültek. Az úthálózat 90%-a bitumenes, a környéken itt készült el elsőként a vezetékes gázhálózat, kiépült a telefon, a kábel TV és internet hálózat. Új épületet kapott az Egészségház, kibővült az Általános Iskola, elkészült a Polgármesteri Hivatal és tervezzük az 50 férőhelyes Óvoda felújítását.

Felavattuk a történelmi eseményeknek méltó mementót állító Millenniumi Emlékparkot, az I-II. világháborús és holocaust emlékművet. 2008-ban került átadásra az Antal Imre Közösségi Ház, a település új büszkesége. Itt kapnak helyet a közösségi rendezvények, a könyvtár és az eMagyarország-pont is. A község kavicsbánya tavát nyaranta szívesen keresik fel a vízisport és a nap szerelmesei.

A Virágos Magyarországért versenyben 10 éve veszünk részt,több alkalommal nyertünk díjat, pl. a Belügyminisztérium fődíjat, a Környezetvédelemi Minisztérium díját, a kiváló településszépítő munkáért az Arany Diplomát.

Szívesen látjuk a Sajópetribe látogatókat.